Babavárás, anyaság huszonévesen

Alig néhány évtizede az anyák jelentős hányada huszonnégy éves kora előtt hozta világra első gyermekét. Ma már meglepőnek, szinte rendkívülinek számítanak az ilyen történetek. Pedig ma is vannak szülők, akik tudatosan időzítik húszas éveik elejére a gyermekvállalást. No meg persze olyanok is akadnak, akik eredetileg ugyan máshogy tervezték, de elfogadták a hirtelen jött baba által újraírt forgatókönyvet.

Károlyi Nati írása

“Te nem vagy normális!”- nagyjából így lehetne összefoglalni külvilág reakcióját, amikor éppen tíz évvel ezelőtt e sorok írója nagy örömmel kürtölte világgá, hogy nem sokkal a húszadik szülinapja után anyai örömök elé néz.
Pedig mi lehetne normálisabb dolog a szó biológiai értelmében, mint hogy egy termékeny korú, fiatal nő egy hosszú távra tervezett kapcsolatban előbb-utóbb megfogan, majd kilenc hónap boldog várakozás után életet ad gyermekének és felneveli?

Huszonévesen az ember már felnőtt a szó jogi és testi értelmében. Képesek vagyunk megfoganni, kihordani és világra hozni az utódot, majd pedig a kisbaba igényeinek megfelelően táplálni, hordozni és szeretni őt. Minden szükséges “hozzávaló” adott. Egy tényező okozhat csupán gondot: szüljön az ember tizennyolc vagy épp negyvennyolc évesen, a természet bizony egy egész közösség támogatásával számolt, amikor az emberi utódgondozás ”módszereit” kifejlesztette. A mai világban viszont egyre inkább kivételes szerencse vagy épp profi szervezőmunka eredménye, ha valakinek megadatik egy jól működő, megbízható segítői hálózat.
Ehelyett jó néhány teljesíthetetlenül magas, önerőből, egyedül teljesíteni “illendő” társadalmi elvárás tornyosul a gyermeket tervező és a váradós szülők fölé. Nem egyszerű rálátni a saját vágyainkra, céljainkra, szempontjainkra és kiállni értük még bő harminc év élettapasztalatával a hátunk mögött sem. Azonban nem lehetetlen alig húszévesen sem.

Lelki érettség a pszichológus szemével
– Véleményem szerint egy kapcsolat akkor érett meg a gyermek vállalásra, amikor a gyermek a kapcsolat gyümölcse. Egy természetes következmény, vágyott vállalás. Nagyon egyén és kapcsolat függő, hogy kinek mikor jön el ez az időszak az életében. Van, aki már a húszas évei elején megérik rá, van, aki csak a harmincas évei közepén érkezik meg ebbe az állapotba. Ha ez az időszak huszonévesen jön el a pár életében, annak az az előnye, hogy a fiatal édesanya lazábban, könnyebben viseli a várandósságot, a fiatalabb szervezet többet bír. Könnyebb az éjszakai felkelés, a kisbaba gondozása. Több a lazaság, viszont több a tapasztalat hiányából fakadó bizonytalanság is. Nagyon fontos, hogy az édesanya mellett legyen támogató család vagy baráti kör. Hosszú távú előny, hogy egy kisgyermek mellett lehet tanulni, képződni, a későbbi munkába állást, karrierívet pedig nem töri meg a kisgyermek születése, az újabb otthon töltött két-három év – foglal állást Fekete Ágnes pszichológus.

Előírások nélkül, spontán, szívből – Viki története

“2003-ban született kislányom, nem volt tervezett baba, védekezés mellett fogant. 21 éves voltam, mindkettőnknek ez volt az első igazán komoly kapcsolata, így attól nem ijedtem meg, hogy pont attól a fiútól lettem várandós. Mindig sok gyereket terveztem, késői negyedik gyerek vagyok, akit a tesói és szülei imádtak, könnyen és gyorsan születtem, így abszolút pozitív képek, fantáziák kapcsolódtak a gyerekszüléshez. Egyértelmű volt, hogy megtartom, ijedtség helyett inkább öröm volt bennem. Az akkori párom sem ellenkezett, visszafogottabban talán, de ő is örült. Ami fontos volt nekem, hogy csak a teherbe esés miatt ne házasodjunk össze, és az is, hogy mi dönthessünk a saját ügyeinkről, megkeresztelésről, névről, stb. Örültem, hogy mindkettőnk vezetéknevét megkapta a kislányom. Az elején kis bonyodalmat okozott, hogy ekkor még egyikünk családja sem tudott a kapcsolatunkról, mert nem otthon laktunk, és elég önálló életet éltünk. Így először a kapcsolatot akartuk elmondani, majd adagolni a további híreket. És nyilván sürgetett az idő. Végül karácsonykor tudta meg az én családom. Anyukám ekkor már nyolc éve elhunyt. Közvetlen közelemben nem voltak barátnők, kolleganők, akik már szültek volna. Volt egy jófej orvosom, egy könnyű várandósságom, lelkes barátaim, akiknek jó kaland volt, hogy nekem gyerekem lesz. A szülésem után kicsivel már ott volt az egész gimis osztályom a folyosón. Örültem nekik nagyon. Az egyetemen halasztottam, mert nem esett jól kijárnom Piliscsabára, így rengeteg időm volt, sétáltam, olvastam, készültem a szülésre. A szülésem gyors és könnyed volt, a szoptatással sem lett gondom, így nem őrzök nehéz emlékeket erről az időszakról. Amibe sok időt tettünk, az a kisbabás hónapok előkészítése, és egyetemista szülőségünk megszervezése. Egyetemet váltottam, hogy ne kelljen Piliscsabára kijárnom. Új szakot kezdtem, szintén nappalin a három hónapos kislányommal szeptemberben. Sajnos nem tudtam, hogy bevihetném magammal, így inkább keveset jártam be, és az első időkben, ha nagyon muszáj volt bent lennem, apukám vagy a párom hozta oda az egyetemre a kislányomat. Kizárólagosan szoptattam, cumisüveget sem fogadott el, mégis sikerült megoldanunk ezt az első félévet. Apukám és a barátnője segítettek, és szuper volt, hogy a tesóm, aki bár jóval idősebb, mint én, egy fél évvel idősebb kisfiúnak volt az anyukája ekkor. Vele nagyon jól megértettük egymást, közeli a kapcsolatunk, így kivételesen szép időszakként emlékszem erre. A kislányomat hároméves koráig szoptattam, de előbb-utóbb a bulikban is újra részt vehettem olykor-olykor, a kislányom is jött velem sok helyre. Nem voltunk otthonülők. Végül csúsztam pár évet, és a diplomáig még született két kislányom, ők már egy másik kapcsolatból. Ahogy a gyermekvállalásnál, úgy a párkapcsolatban is fontos volt nekem, hogy kövessem, amit a lelkem mélyén érzek, így amikor az első kislányom három és fél éves volt, kiszálltam ebből a kapcsolatból, mert nem akartam a szüleim példáját követni, és csak a gyerekek miatt együtt maradni. Azt gondolom, ez jó döntés volt, mert mindketten kiteljesedhettünk egy másik kapcsolatban. De ezután is fontos maradt, hogy egymást tisztelve, együttműködve neveljük a kislányunkat. Nem sokáig voltam egyedülálló egyetemista anya, mert hamar megismertem a későbbi gyermekeim édesapját, aki sokat segített, hogy folytathassam a tanulmányaimat.
A legjobb az volt, hogy nem kellett azon gondolkoznom, mikor váljak anyává, úgy látom, ez sokszor nehéz időzítési döntés, ha észérvek mentén kell meghozni. Örülök, hogy hosszú ideig a tanulás és a kisgyerekes lét tölthette ki az időmet.”

Tudatos választás – Bettiék története

Betti tizenkilenc volt, mikor egy társkereső oldalon rátalált a húsz éves Andrásra. A fiú már egyetemista volt a jogi karon, a lány épp végzős egy kereskedelmi szakképzettséget adó középiskolában. A fiatalok mindössze néhány hónap együttjárás után határozták el, hogy összeházasodnak, és majd valamikor gyereket is szeretnének, lehetőleg fiatalon, hiszen András keresztapja példájából kiindulva hat gyermekről álmodozott. Az első egyetemi szemeszter után nyári szünetben megtartották a lagzit, Betti felköltözött Andráshoz Budapestre Kecskemétről. Tanulmányaikat levelező szakon folytatták, András pedig dolgozni is kezdett az egyetem mellett. Azt beszélték meg, hogy egyelőre nem vállalnak babát, míg le nem diplomáznak mindketten.
Az első ifjú párként töltött karácsony előtt Bettinek szokatlanul sokat késett a ciklusa. A gyorsteszt negatív lett. Ám fellélegzés helyett váratlan csalódás, szomorúság lett úrrá rajtuk. Ráeszméltek, hogy szívük mélyén már nagyon is vágynak a gyermekáldásra, kizárólag külső elvárások miatt nem adtak eddig szabad utat a várandósságnak. A felismerést elhatározás követte: abbahagyták a védekezést, és a következő ciklus már pozitív teszttel zárult. Kilenc hónap múlva meg is érkezett Marci baba, akit két és fél év múlva Viola, majd újabb három év múlva Mirkó nevű testvére követett. Időközben Betti lelkében számos komoly változás ment végbe: Érdeklődése a kicsi gyerekek világa felé fordult, elsősorban saját gyermekei terelgetésében érezte magát kiteljesedni, félbehagyta a korábbi andragógiai szakot. András eközben a főállású irodai munka és a részmunkaidős apaság mellett sikeresen elvégezte a jogi kart, és elhelyezkedett a szakmájában. Karrierje szépen ívelt felfelé. A kívülállók megrökönyödése a fiatalok szokatlan döntése miatt azonban ennyi év után sem csillapodott. Különösen Andrást bizonytalanította el a tőlük eltérő életutak megismerése: vele egykorú gyermektelen kollégái sokkal magasabb életszínvonalon, sokkal nagyobb kötetlenségben élték az életüket. Saját szülei példája is egyre gyakrabban jutott eszébe: két nagy korkülönbséggel született gyermekük mellett, a lelkipásztori szolgálat iránt egyformán elhivatott emberekként nekik jóval könnyebben és kevesebb otthoni konfliktussal sikerült a szakmai önmegvalósítás. A felismerés, hogy lehetett volna másik utat is választani, mély, szinte kilátástalannak tűnő válságba sodorta házasságukat. Felmerült a különköltözés ötlete is, de a gyerekek iránt érzett felelősségtudat végül arra sarkallta a párt, hogy tegyenek egy utolsó és tudatos erőfeszítést kapcsolatuk megreformálására. Betti sokat engedett korábbi elvárásaiból a saját anyaságával kapcsolatban, hogy magára is jusson ideje és energiája: rendszeresítették a bébiszitter és a tágabb rokonság besegítését, ő maga pedig levelező szakon visszaült az iskolapadba csecsemő és kisgyermeknevelő szakon. András pedig az áldozatok és a lemondások pontos ismeretében és elfogadásával megújította elköteleződését a családja mellett. Az új alapokra került szövetség hamar gyümölcsözőnek bizonyult: Alig egy évvel a nagy válságoldó házasságreform után megszületett Janka Róza, a legifjabb családtag is. Így András és Betti a 30. születésnapjukon már négy gyermek büszke szülőjeként fújhatták el a gyertyákat.

Megjelent a HelloBaby! magazin 2017. április-májusi számában. Legyél Te is előfizetőnk!

Hozzászólások