Zacskót tettél el?

Igen, aki ráismert erre a kérdésre, annak valamelyik családtagja, gyermeke utazási rosszulléttel küzd. Az érintetteknek minden egyes, pár percnél hosszabb autóút, buszozás komoly megpróbáltatásnak számít. Repülőn, hajón nem ülünk olyan gyakran, de a tünetek: az émelygés, lesápadás, verejtékezés, hányás ott is jelentkezhetnek.

 

Egy dologban egészen biztosak lehetünk, abban, hogy a gyalogosan futkosó ősember még sokkal kevésbé szenvedett ezektől a kellemetlen tünetektől, amelyek abból fakadnak, hogy más információt továbbít az agynak a szemünk, és mást a belsőfülben elhelyezkedő egyensúlyszervünk. Az egyensúlyszerv alapesetben érzékeli, ha a térben elmozdul a testünk valamerre, a szemünk pedig pontosan látja is az elmozdulás irányát, körülményeit. Már az ókorban feljegyezték ezeket a tüneteket, amelyek főként a hosszú hajóutak során jelentkeztek, és meglepően sokakat érintettek. Mai világunkban pedig a tünetegyüttest már igen sok minden képes kiváltani, hiszen jócskán adódik olyan helyzet, amikor a mozgásérzékelésünk nincs összhangban a szemünk által továbbított képpel.

 

Egy helyben állva is elszédülhetsz!

A virtuális valóság varázslatos világába lépve is elfoghat a tengeribetegség: miközben alig mozdulsz, a játékban harcolsz, futsz, hatalmasakat ugrasz és bukfencezel. Egy kísérlet során harcedzett férfiakkal játszattak egy órán keresztül egyszerű monitoron olyan számítógépes játékot, amelyben egy hős bőrébe bújva kellett harcolniuk, s amikor felkelhettek, többüknél is kialakultak a jól ismert tünetek. Ugyanígy beszélhetünk űrhajósbetegségről, hullámvasút betegségről is. Kicsit másféle az ok, de hasonló rosszullétet okozhat a hosszas hintázás, körhintázás, pörgés is.

 

Mi segít, ha utazni kell?

  • Először is, időzítsétek az evést az utazástól kissé távolabb eső időpontra, hogy ne teli hassal kelljen hányni.
  • Mérlegeljétek hosszabb utak esetében az éjszakai vagy alvásidőben autózás lehetőségét, ilyenkor ugyanis csukva a gyerek szeme, így a rosszullét is el fogja kerülni.
  • Tartsatok szüneteket út közben nyújtózkodó és légzőgyakorlatok segítségével, futkosással. Bár a rosszullétet nem az oxigénhiány okozza, ezek a kis pihenők életmentőek lehetnek.
  • Itassatok a gyerekkel az indulás előtt gyömbéres teát, adjatok neki rágcsálni kandírozott gyömbért, esetleg gyömbéres cukorkát. Ha a természetes szerek nem segítenek, próbálkozzatok a hányást megelőző homeopátiás készítménnyel, ezt indulás előtt negyed órával célszerű bevenni.
  • Ha más módszerrel nem értek célba, néha-néha be lehet vetni azokat a vényköteles gyógyszereket is, amelyek megelőzik és esetleg el is mulasztják a már kialakulóban levő tüneteket. Az egyik, gyerekeknek is adható gyógyszer az antihisztaminok csoportjába tartozik, a másik a bélmotilitást növeli, így a gyomor mielőbbi kiürülését tudja elősegíteni.

 

Praktikus tippek az utazáshoz

Jobb az első ülésen utazni, buszban pedig a busz első felében, repülőben a szárny feletti részen. Segíthet, ha a gyerek következetesen kinéz az ablakon, ezt elősegíthetjük egy jó kis figyelemelterelő játékkal is: nevezzétek el a szembejövő autók sofőrjeit a rendszám betűi alapján: JFP – Játékos Férfi Plüssmackóval. A komolyabb balesetek elkerülése végett ne csak zacskót vigyetek magatokkal, hanem egy tiszta fölsőt és egy palack vizet, fogkefét, fogkrémet is.

 

Megjelent a HelloBaby! magazin 2018. június-júliusi számában. Legyél Te is előfizetőnk!

Hozzászólások