Kettőről háromra – Párkapcsolati kihívások a “babaprojekt” körül

A természet úgy intézte, hogy a gyermek két ember szerelmének az eredménye legyen. Amióta van emberi ráhatásunk a szülővé válás időzítésére – sőt akár elkerülésére, a közösen meghozott, tudatos döntés is alapvető jelentőségűvé vált a folyamatban. Lehetővé vált, hogy a gyermekáldás akkor érkezzen, amikor valóban áldásként tudja megélni mindkét szülő. Csakhogy erre néha – különféle okokból kifolyólag – hosszú éveket kell várni. Vajon hogyan védhető a párkapcsolat ebben a nehéz érzésekkel teli, sebezhető időszakban?
Károlyi Natália írása

A bizalom és a nyílt kommunikáció ereje

Iza és Ákos (nevüket megváltoztattuk) negyedéves egyetemistaként jöttek össze, röviddel a diploma után össze is házasodtak. Kapcsolatuk kezdete óta egyértelmű volt mindkettőjük számára, hogy több gyerekben gondolkoznak. Iza szeretett volna harminc évesen már anya lenni, de az esküvő után olyan remek állásajánlatot kapott, hogy jobbnak látta, ha elnapolja a témát pár évre. Közben Ákos még a helyét kereste, többször is munkahelyet, sőt munkakört váltott, de sehol nem érezte magát igazán hasznosnak. Végül a pedagógus pályán kötött ki, úgy érezte, erre a hivatásra született. Ezzel párhuzamosan megszületett benne az apai vágy is. Iza ugyan végül túlfutott az előre kitűzött 30. szülinapon, de úgy érzi, jó döntést hozott: – Ha korábban jött volna össze a baba, Ákos soha nem talál rá a valódi hivatására – véli Iza. – A felelősségérzete nem engedte volna a jól kereső, ám örömtelen állását lecserélni a tanításra.
A közös döntés meghozatala után buzgón figyelték a termékenységi jeleket, és éltek minden kínálkozó lehetőséggel. Kérdésemre, hogy miként hatott ez a szexuális életükre, Iza azt válaszolta, hogy ösztönzőleg:- A spontaneitás ugyan kicsit háttérbe szorult, de a babát nagyon akartuk mindketten, ezért olyankor is erőt vettünk magunkon, amikor máskor inkább az alvást választottuk volna. A baba továbbra sem jött, így egy év elteltével Iza teljes körű kivizsgálásnak vetette magát alá. Egyetlen vizsgálat sem mutatott durva eltérést, de a vérképében szinte minden érték épp egy picit csak, de túlfutott a határon. Pár hónap diéta és gyógyszerkúra következett, majd az ismételt vizsgálatok eredményei alapján az orvos továbbra sem sok esélyt látott a természetes fogamzásra – és a sikeres lombikra sem sokkal többet. – Bíztatott minket, hogy egy kicsit próbálkozzunk még, mielőtt jelentkezünk a meddőségi klinikán, de beszélgessünk egymással az örökbefogadás lehetőségéről is – idézi fel történteket Iza. – Mindketten úgy voltunk vele, hogy a szülővé válás bármelyik útját teljes mértékben el tudtuk fogadni. Biztosak voltunk benne, hogy előbb-utóbb úgyis lesz gyerekünk így vagy úgy. Olyan nem lehet, hogy ne legyen! Ám az még minket is meglepett, hogy az ominózus orvosi konzultáció után három hónappal meg is fogantam – teljesen természetes úton. Nagyon boldogok voltunk! Ákos a tenyerén hordozott minket a nulladik pillanattól, főzött, mosott rám, amikor a rosszulléteim miatt nem tudtam kivenni a részem az otthoni munkából. A kollegái folyton riogatták: “Most aludj, mert ha megszületik a baba, majd kelhetsz hozzá te, vége lesz az aranyéletednek. “ Teljesen kiborult ettől, hogy miért beszélnek erről ilyen negatívan, amikor ő ezt várja már mióta, neki ez öröm! És valóban így éli meg a mai napig is. Utolsó óra után rohan haza, és inkább éjjel, alvásidőben készült a másnapi óráira, csak minél többet lehessen velünk. Úgy érzem, megérte kivárni ezt a boldogságot!- véli Iza.

Csak az önként vállalt döntés vezet célhoz!

Vajon mi kell ahhoz, hogy Izáék történetéhez hasonló happy end kerekedjen egy nehezített gyermekvállalásból?
Nyilas Erika pszichológus, és párterapeuta több száz párt kísért már végig a szülővé válás rögös útján – és sokaknak segített lezárni a már régóta nem működő kapcsolatot, ahol úgy látta, a felek magukban már rég meghozták a döntést a válás mellett, csak arra várnak, hogy a másik mondja ki. Erika szakmai véleménye szerint ugyanis nem az életközösség mindenáron való fenntartása a cél, hanem az, hogy a házastársak harmóniában élhessenek a saját életükkel. Ehhez pedig úgy tartja, az a legfontosabb, hogy senki ne érezze magát áldozatnak.
– Ha az egyik fél szereti annyira a másikat, hogy önként engedni tud az eredeti álláspontjából, és képes úgy igent mondani a gyermektelenségre, a “türelmi időre” vagy a családalapításra, hogy ezt nem érzi kényszernek, vagy fájdalmas lemondásnak, akkor a párkapcsolat megerősödve kerül ki a közös munkából. Ha az álláspontok nem közelíthetők egymáshoz, vagy mindkét fél olyan erős egyéniség, hogy a végsőkig ragaszkodik a maga igazához, ott pedig egy válásterápia felé kanyarodunk a folyamat egy pontján. Az esetek egy részében végül ilyenkor is az együtt maradás mellett dönt a pár. Ők többnyire másfél-két év múlva – amikor a gyerek-téma ismét felbukkan, visszajönnek hozzám, hogy mégsem működik tovább a kapcsolat. Ugyanis senki nem tud tartósan benne maradni egy “muszájnak” megélt helyzetben. Ennek megfelelően azok a házasságok sem húzzák sokáig, ahol a nő a várandósságával kész helyzet elé állítja a párját, aki egészen addig úgy tudta, hogy felesége védekezik a fogamzás ellen – osztja meg tapasztalatait a szakember.

Kié döntés?
– Ha már van közös gyerek a kapcsolatból, és a második baba a kérdés, a gyermekre vágyó nők általában – az egyedül maradástól való félelmükben – inkább alávetik magukat a férjük racionális számításokon, száraz észérveken alapuló akaratának. Mert általában a nők szoktak a nyitottabbak lenni az újabb gyermekre. Legalábbis a szegedi praxisomban. Pár száz kilométerrel arrébb, salzburgi klienseimnél egészen más a tapasztalatom – avat be a kulturális-társadalmi különbségekbe Erika. – Ausztriában gyakorlatilag szinte mindig a nőé a döntő szó a kérdésben, és szép számmal keresnek fel olyan párok, ahol a férfi vágyik jobban a gyermekáldásra. A másik jelentős különbség, hogy míg a magyar pároknál a család bővülése elsősorban egzisztenciális kérdés, az osztrákoknál ez a rész nem is téma. Ott más tényezők tartják vissza a nőket: aggodalmak testük változásai miatt, illetve a félelmük egy rossz szülésélmény miatt. Erika úgy tapasztalja, hogy a sikertelen fogamzás mögött gyakran az áll, hogy legalább az egyik fél a lelke mélyén még nem érzi magát száz százalékig késznek a szülőségre. – Sok esetben elég, ha csak elengedik teljesíthetetlenül magas elvárásaikat magukkal szemben. Nem történik semmi baj, ha rajtunk marad pár kiló, vagy ha nem leszünk minden pillanatban “tökéletes” szülők. Higgyük el magunkról, hogy a tökéletlenségeinkkel együtt is minden körülmények között elfogadhatóak és szeretőek vagyunk – javasolja a pszichológus.

Megjelent a HelloBaby! magazin 2018 június-júliusi számában. Legyél Te is előfizetőnk!

Hozzászólások