Titkos trükkök ellenkezésre

Amikor este lefekszel, és felidézed mi is történt ma, lehet, hogy arra jutsz, az egész napod azzal telt, hogy valamit megakadályozz, vagy éppen elérj a gyereked akaratával szemben. Nem, nem és nem – hol te szajkózod, hol ő. Vajon lehet ezt másképp is?

Sződy Judit pszichológus írása

 

Mielőtt hosszabb időt töltöttél volna egy kisgyerekkel, talán azt gondoltad, hogy megfelelő türelemmel mindent meg lehet értetni a már beszélni tudó gyerekkel. Mára már talán pont az ellenkezőjét gondolod a nap egyik-másik mélypontján. Lehet ebben igazság. Az, hogy egy gyerek érti a szavaink nagy részét, még nem jelenti azt, hogy a hegyibeszéd hatására kontrollálni tudja érzelmeit. Amikor úgy érzed, hogy „már százszor megmondtad”, érdemes stratégiát váltani.

Nem helyett igen

Szinte minden „nem” helyett mondhatunk „igent”. Ettől egyrészt legalább változatosabb lesz az életünk, másrészt újszerű, egészen más hangulatú kapcsolatot alakíthatunk ki a gyerekünkkel és a világgal. A magyar gyereknevelési gyakorlat tele van tiltással, miközben a szülő feladata csupán a keretek megtartása és annak megtanítása, hogy hogyan tudunk jól élni együtt. Ez maga a szocializáció. A „ne hajigáld a labdát!” helyett mondhatjuk azt is, hogy „gurítsd ide nekem!”. A „ne vedd el tőle a kisautót!” felkiáltásnál sokkal jobban hangzik, hogy „hagyd, had játsszon vele!” Ez valójában egyféle szuggesztió, ami nem tudatos szinten hat. A szuggesztió olyan üzenet, ami önkéntelen választ vált ki. Ha jó célra használjuk, mindenki jól jár vele. Vannak gyermekorvosok, akik különböző szuggesztiós technikákkal érik el, hogy a gyerek megengedje, hogy megvizsgálják, oltást adjanak neki, ahelyett, hogy félelmében ellenállna. A vizsgálatra, oltásra mindenképpen szükség van adott esetben, miért kellene mindezt közelharc vagy sírás árán végigcsinálni? És miért ne használhatnánk ezeket a technikákat mi magunk is, amikor előre sejtjük, hogy valamiből balhé lesz? Kölcsönözzünk módszereket a szuggesztió tudományából!

Igen-beállítódás (yes-set)

Elég egyszerűnek tűnik a dolog, és sokszor be is válik. Olyan rövid kérdéseket teszünk fel a gyereknek, amelyekre tudjuk előre, hogy „igennel” fog válaszolni. Majd végül az a kérdés következik, amire igen választ szeretnénk hallani. Például az oviban a hazaindulás előtti huzavona esetére: „Voltatok az udvaron?” „Igen.”, „Ma is játszottál Petivel?” „Igen.”, „Kaptatok banánt ebéd után?” „Igen.”. „Rád adhatom a cipődet?” „Igen.” És így elkerültük a cipőhúzással kapcsolatos bonyodalmakat.

Kettős kötés (double bind)

Tudjuk, hogy van egy cél, amit el szeretnénk érni, de várható az ellenállás. Mondjuk: el kellene pakolni a játékait. Komoly csapda, ha nem fogalmazunk egyértelműen, csak utalunk arra, hogy mit akarunk: „Elpakolhatnál!”, „Elpakolod?”, „Ilyenkor már el szoktunk pakolni…” Ezekkel a mondatokkal valójában a gyerekre bízzuk a döntést, hogy megcsinálja-e, de a fejünkben az van, hogy mi megmondtuk, mit akarunk. Ebből jó kis konfliktusok alakulhatnak. Ha viszont egyenesen közöljük, hogy el kell pakolni, az ellenállást válthat ki. Jó stratégia, ha a célhoz vezető útról dönthet a gyerekünk, de a célról nem. „Mesenézés előtt vagy után pakolsz el?”, „Előbb a legót rakjuk el, vagy a matchboxokat?” „A piros vagy a kék dobozba pakolunk?”
A gyerek érzi, hogy dönthet, és könnyebben kötélnek áll, mint ha parancsot kapott volna

Követés-vezetés (pacing-leading)

Nagyobb gyerekekkel eredményes ez a megközelítés. A technika lényege, hogy ráhangolódunk a gyerek állapotára, majd amikor már érzi, hogy figyelünk rá, és kapcsolódtunk, elkezdjük egy kellemesebb, kedvezőbb állapot felé vezetni. Elfogadjuk az állapotát, megfogalmazzuk mit látunk rajta, mit érezhet, nem kritizálunk. Ha már biztonságban tudja magát, és érzi, hogy megértik, elkezdhetjük terelgetni.
Ha mérges, szinte biztos, hogy nem elég annyit mondani neki, hogy „nyugodj meg!”. Először fogadjuk el őt így, ahogy van, majd irányítsuk békésebb vizek felé a hajóját: „Látom, hogy dühös vagy, ez és ez nagyon felhúzott. Ez teljesen természetes, hiszen nem erre számítottál. Szerintem ilyen helyzetben a legtöbb ember dühös lenne. Ilyenkor összeszorul a gyomrunk és kiabálni szeretnénk, vagy verekedni. Szerencsére tudjuk, hogy ez a düh el tud múlni. Emlékszel, amikor legutóbb ilyen dühös voltál, nem sokkal utána megnyugodtál? Mit éreztél akkor? Mire volt szükséged ahhoz, hogy megnyugodj? Amikor el tudtál lazulni, az nagyon jó érzés lehetett. Talán már most is érzed, hogy kevésbé vagy feszült.”

Átkeretezés (reframing)

Nem is olyan nehéz az elsőre kellemetlennek tűnő eseményt pozitívba fordítani. Nyilván vannak „fenékig rossz” dolgok, amikben az adott pillanatban semmi jót nem találhatunk, de nagyon sokszor ennek az ellenkezője igaz. Ha egy „nemszeretem” dolgot izgalmasnak tekintünk, és erről lelkesen beszélünk a gyerekkel, máris könnyebb lesz a helyzetünk. Erre a legjobb példa a kerítésfestés jelenet a Tom Sawyer kalandjai című regényből. Tomot nevelőnője büntetésből nem engedi játszani, hanem azt a feladatot adja neki, hogy fesse át a léckerítést. Tom először kétségbe esik, de amikor megjelennek a barátai, és megjegyzéseket tesznek rá, azt mondja nekik, hogy ez nem munka, hanem kiváltság: nem festhet akárki kerítést! Ez teljesen megfordítja a hangulatot, és a gyerekek versengeni kezdenek azért, hogy legalább pár lécet befesthessenek Tom helyett.

 

Megjelent a HelloBaby! magazin 2018. február-márciusi számában. Legyél Te is előfizetőnk!

Hozzászólások