Lelki akadályok a baba útjában – Van megoldás!

Sokáig ezoterikus hiedelemnek számított, ma már tudományosan bizonyított tény, hogy test és lélek történései szorosan összefüggnek egymással. Igaz ez a termékenységi problémákra is. Molnár Judit Eszter klinikai szakpszichológussal, a Vadaskert Ambulancia szakemberével beszélgettünk a nehezített teherbeesés lelki hátteréről, és a megoldás lehetséges útjairól.

Szerző: Károlyi Nati

– Tapasztalatai alapján mennyire gyakran játszanak szerepet lelki tényezők abban, ha nem sikerül teherbe esni?
M.J.E: A termékenység, a befogadás, valamint a nemzés az a területe az életnek, ahol leginkább tetten érhető, hogy testből és lélekből vagyunk. Az endokrinológia tudományán belül komoly szakirodalma van annak, hogy miként hatnak a hormonális működésre különféle érzelmi állapotok. Ezért ma már kijelenthetjük: Valamennyi fogamzás körüli elakadás pszichoszomatikus eredetű- vagyis együttesen állnak a háttérben testi és lelki okok. Az olyan eseteken belül, ahol tetten érhető valamilyen testi tünet is, megkülönböztetünk valódi organikus okokat (például a petefészkek, vagy a herék hiányát), valamint organikusnak nevezett okokat (ezekre példa többek között az endometriózis, PCOS, vagy az alacsony spermaszám) Ezek az állapotok – szemben a valódi organikus okokkal – jól befolyásolhatók pszichoterápiával, esetenként visszafordíthatók. A meddőségi kezelésre jelentkező párok között igen csekély azoknak az aránya, akiknél valamilyen valódi organikus ok lehetetleníti el a spontán teherbejutást. Azonban az ő körükben a legesélyesebb a lombik eljárás sikere: közel 80 százalék.
A legóvatosabb becslések szerint is nagyjából 40 százalék lehet azoknak a babát tervező pároknak az aránya, ahol orvosilag mindkét fél makkegészségesnek bizonyul, mégis elmarad a gyermekáldás. Nemcsak spontán, de még az orvosi technológia legmodernebb eljárásait igénybe véve is csak nagyjából 10 százalék a siker valószínűsége, hisz az érdemi probléma kikerülésére vonatkozik a kísérlet.
– Vagyis nagyobb eséllyel lehet szülővé válni petefészek nélkül, mint anatómiailag egészségesen, kizárólag lelki nehezítettséggel a háttérben?
M.J.E.: Egy valódi szervi okkal sokkal könnyebb összebékülni, és a megoldáskeresés is adekvát módon kezdődik. Meg lehet érkezni a mély, “belső igen” állapotába. Ilyenkor az ember nemcsak a szülővé válás lehetősége előtt nyitja meg a szívét, de azt is el tudja fogadni, hogy a mesterséges megtermékenyítés legyen az ő útja erre. Így az eljárássorozat a gyermek iránti vágy beteljesülése érdekében egy önként vállalt kiszolgáltatottság lehet, a testi szinten erőszakként megélt önalávetés helyett. Ehhez képest az ún. funkcionálisan ismeretlen eredetű meddő, vagyis a szervi szempontból teljesen egészséges párok esetében gyakran látjuk azt, hogy, hogy a laboratóriumi körülmények között fogant tökéletes embriót a méh mégsem fogadja be, mert a lélek legmélyén elutasítás a válasz.

– Minek az elutasításáról van szó?
M.J.E: Gyakran a saját anyával való összetartozás elutasításáról. Az az állítás, hogy én teljesen más leszek, mint az anyám, mindent másként csinálok, mint ő, csupán addig tartható, míg az ember maga is anyává válik. Onnantól, hogy az életet továbbadjuk, egy “szekértáborba” tartozunk édesanyánkkal. Ettől persze hozhatunk tudatosan az övéitől eltérő döntéseket az anyaságunkban, vagy női életutunk folyamán. Ennek azonban alapfeltétele, hogy felismerjük, elfogadjuk és bizonyos mértékben felvállaljuk a vele való sorsközösséget.
Az elutasítás az esetek egy másik részében a Férfi minőségnek szól. Ezt természetesen nem úgy értendő, hogy ne szeretné a párját az illető. Mély, zsigeri szinten zajlik ez a történés, amire hatással van a női fél minden korábbi, férfiakkal kapcsolatos tapasztalása, kezdve a saját édesapához fűződő kapcsolattól, a korábbi párkapcsolatok során begyűjtött élményekig, és az aktuális párkapcsolat is.
Ezek a dolgok, könnyen tudatosíthatók és beemelhetők. Ezért erősen ajánlott az érintetteknek valamilyen önismereti folyamatba kezdeniük. Ahogy a lélek a gyógyulás útjára tér, legtöbbször a testi oldal is rendeződni kezd.
Megemlíteném a szexualitás elutasítását is, mint lehetséges akadályt: A párok egy részét nem is a hormonkezelésekkel járó tortúra idegeníti el egymástól, hanem eleve nem harmonikus a szexuális életünk. Kéthetente, havonta egy együttlét még arra is kevés, hogy kiderüljön, egyáltalán sikerülhet-e a spontán fogamzás. Vannak párok, akik azért választják az asszisztált eljárásokat, mert – többnyire tudattalan – zsigeri viszolygás van bennük egymás testnedvei iránt, nem fogadják el az élet nedves és szagos természetét, illetve alázatteljes csodálat helyett félelem és idegenkedés van bennük az ösztönvilág iránt, ezért “sterilen” és hiperracionalizálva szeretnék megoldani a szaporodást. Ezeket a problémákat a mesterséges megtermékenyítés nem megoldja, hanem eltolja időben. Az a tapasztalat, hogy a fogamzás előtt meg nem oldott belső konfliktusok gyakran szülés után törnek föl – hatványozott intenzitással.

– Mi a helyzet a férfiakkal? Az ő esetükben is a korábban említett félelmek gátolhatják a sikeres nemzést? Például, hogy fenntartsák a távolságot a saját édesapjuktól?
M.J.E.: Ez is nagyon gyakran szerepet játszik. Ahogy a nők, úgy a férfiak is gyakran kételkednek benne, hogy elég jó szülők lesznek-e. De a legjellemzőbb férfi félelem az archaikus női hatalomnak való kiszolgáltatottsághoz kapcsolódik. Sokan előzetes fájdalmas tapasztalataik miatt egyszerűen nem merik elengedni a kontrollt és rábízni a folyamatot egy nőre. Márpedig az élethez elengedhetetlen, hogy az anyatermészet gondviselésére merjünk hagyatkozni. Bár a fogantatás eseményében az apa és az anya egyenlő mértékben van jelen, a nemzés aktusát követően az utód sorsa a várandósság és a szülés alatt teljes mértékben az anyára van bízva. Ezért a pár női tagjának önismereti munkája akkor sem megkerülhető, ha testi tünet csak a férfinél mutatható ki, hisz az asszisztált reprodukciós folyamat sikere ebben az esetben is a nő odaadó részvételén múlik.
Viszont nagyon jelentős a férfi szerepe a leendő édesanya biztonságérzetének megteremtésében:
Egy friss kutatás úgy találta, hogy hasonló alapproblémával lombik-kezelésre vállalkozó párok közül jelentősen nagyobb a sikeres végkifejlet aránya azoknál a pároknál, akik házasságban élnek, mint akik élettársi kapcsolatban. A lélek számára a házasság tehát nem csupán egy papír, hanem annak a felvállalása, ha úgy tetszik belekiabálása a világba, hogy igent mondok rád úgy, ahogy vagy, hosszútávra tervezek veled. A mai világban a gyermekvállalás az egyetlen életre szóló elköteleződés, nem csoda, hogy sok férfi és nő szorong a döntés súlyától és a vele járó egymásra utaltságtól. Úgy tűnik, a nyíltan felvállalt párkapcsolati elköteleződés nagyobb biztonságot ad a nőnek, és bátrabban bele meri engedni magát az anyaságba.

– Említette a saját szülőkkel való kapcsolat jelentőségét. Mindannyian ismerünk olyan szülőket, akik kifejezetten mérgező családi légkörben, bántalmazó, alkoholista szülők mellett nőttek föl, mégsem akad problémájuk a termékenységükkel Vajon min múlik, hogy kire miként hat a nehéz gyermekkor?
M.J.E.: Önmagában a nehéz sors, egy trauma, vagy egy bántalmazó kapcsolat nem feltétlenül okoz ilyen természetű problémát. Vannak nehéz gyerekkorú szülők, akik minden sebzettségük ellenére az életet mégis akadályoztatás nélkül tovább tudják adni. Azonban ők sem úszhatják meg a szembesülést a maguk csomagjával, amikor a gyermekük annyi idős lesz, amennyi idősen ők maguk elszenvedték a saját traumáikat. Rengeteg lelki munka kell hozzá, hogy az ember teljes elfogadással ki tudja mondani: “Nagyapám verte nagyanyámat, apám verte az anyámat. Fájt ezt látnom. Ők az én szüleim, nagyszüleim. Belőlük vagyok, tőlük kaptam az életemet. Elfogadom. Továbbadom.”
– Akkor tulajdonképpen az Élet forrásának kell megadni a tiszteletet?
M.J.E.: És az Élet természetének. A születés körüli időszakban látszik a legjobban, hogy emberként racionálisan semmilyen tevőleges ráhatásunk nincs a dolgok lefolyására. Maga a gyerekvállalás egy vak fejesugrás az életeredet tengerébe. Amíg az “akarás” állapotában van az ember, még nincs meg a teljes nyitottság ehhez a teljes mértékű önátadáshoz. Addig kontrollálni akarja a történéseket, egy merev és kiszámítható folyamatot szeretne. A “vágy” állapotába való megérkezés azt a fajta ráhagyatkozást jelenti, hogy “legyen, ahogy lennie kell”. Ezt a megadást minden esetben egy, a maga létezésében tökéletes, egyedi és megismételhetetlen kisgyermek érkezése követi.

Megjelent  a HelloBaby! magazin 2017. augusztus-szeptemberi számában. Legyél Te is előfizetőnk!

Hozzászólások