A kismamák tájékoztatásáért sétálnak az ELTE szakemberei

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) perinatális szaktanácsadói képzésének hallgatói és oktatói is részt vesznek a Születés Hete programsorozat keretein belül azon a Budapestről Egerbe tervezett figyelemfelhívó sétán, amelynek célja, hogy minél több szülés előtt vagy éppen után álló nőhöz eljuttassák annak üzenetét, milyen nagy jelentőséggel bír a szülés és a születés minősége. A május 13-án megtartott sajtótájékoztatójukon többek között a tájékoztatás fontosságáról és a magyarországi helyzetről beszéltek.

Varga Katalin, az Affektív Pszichológia Tanszék tanszékvezetője a szülés és a születés minőségéről beszélt, és arról, mit tudunk a szülési események távoli hatásairól. Mint elmondta, a szülés és a születés minősége meghatározó mindenki életében, többek között arra is hatással lehet, hogy az éppen megszületendő gyermek hosszú évekkel később hogyan hozza majd világra saját gyermekét. Többek között erre szeretnék felhívni a figyelmet a rendezvény utáni faültetéssel és a sétával.

Varga Katalin szerint nemzetközi szinten már érezhető, hogy a szakemberek tudják, milyen tényezők javítják a szülés és a születés minőségét, Magyarországon azonban egyelőre sajnos nem ez a helyzet. A pszichológus elmondta azt is, hogy több módon is igyekeznek felhívni a figyelmet: egy héttel korábban például tudományos konferenciát szerveztek a témában, illetve képzéseket és továbbképzéseket tartanak és más fórumokon is megjelennek. „Be kell látni, hogy egy csapásra nem fog megváltozni minden, ez folyamatos jelenlétet igénylő téma” – fogalmazott Varga Katalin, aki azt is elmondta, céljuk, hogy a nők ne csak a szüléshez közeledve gondolkodjanak el mindezen, hanem már egészen kis kortól törekedjenek a minél teljesebb önismerete.

A Regős Vendéglőben megrendezett sajtóeseményen részt vettek olimpikonok is: Kovács Katalin, Szabó Szilvia és Dudás Miklós, akik a program támogatói. Mint azt Varga Katalin elmondta, az ő meghívásukkal az volt a céljuk, hogy minél jobban leképezzék közönségüket, a szülés körüli időszak különböző fázisaiban lévőket, az előtte és utána állókat.

 

Szellemi közösséget építenek

Andrek Andrea, aki szintén az egyetem pszichológusaként dolgozik, elmondta: az intézményben még 2007-ben indították el a perinatális szaktanácsadói képzést a Pedagógiai és Pszichológiai Kar Affektív Pszichológiai Intézeti Központja és a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság együttműködése révén, azóta pedig három évfolyam végezte azt el, amelynek tagjai igen színes szakmai körből kerültek ki. Andrek Andrea szerint a képzés, amely Európában egyedülálló, attól különleges, hogy „egészséges perspektívából” közelíti meg a szülést, ellentétben például az orvosi képzéssel, ahol a kóros folyamatokra koncentrálnak. „A szakembereknek néha igen kevés tudása van arról, hogy milyen egy olyan szülési folyamat, amelybe egyáltalán nem avatkoznak be” – jelentette ki a szakember. Megjegyezte: törekednek a minél teljesebb önismeretre, és szeretnék elérni, hogy az általuk képzett perinatális szakemberek felfogják a jelentőségét annak, hogy ennek a munkának feltétele, hogy „tisztába jöjjenek belső motivációikkal”.

Andrek Andrea elmondása szerint a végzősöket sem hagyják magukra, sok közös rendezvényt tartanak, amelyekkel szakmai, szellemi közösséget szeretnének létrehozni, hogy a nehézségeken átsegíthessék kollégáikat, támogatást és segítséget nyújtsanak a számukra a nehéz pillanatokban.

 

A fővárosból az egri bábafáig

Gitidisz Krisztina védőnő, szoptatási és perinatális szaktanácsadó, aki a képzés második évfolyamának végzőse is egyben, arról beszélt, hogy nemcsak a szülés, de az utána következő életszakasz is igen nagy jelentőséggel bír. Beszélt arról, hogy olyan, az Egészségügyi Világszervezet által kidolgozott elméleti alapokon létrehozott kórházak felé kell irányítani az anyákat, amelyek teljesen bababarátak. Ilyenből Magyarországon már 17 létezik, ez viszont még mindig kevés. Gitidisz Krisztina elmondta, szeretnének az anyáknak információkat adni arról, hogyan kezdhetik meg a szülés utáni időszakot.

Horváth Éva perinatális szaktanácsadó az „Úton… – Séta a szülés/születés minőségéért” nevű, hagyományteremtőnek szánt programsorozatról beszélt. Mint elmondta, idén Budapestről Egerbe sétálnak majd el nyolc nap alatt június 29-én indulva a fővárosból. Szerinte a programsorozat jó lehetőséget ad arra, hogy kicsit az apák is a folyamat részeseinek érezzék magukat, és más perspektívából lássák a szülést és a születést.

Végül Feithné Krajcsik Ilona perinatális tanácsadó, az Összhang Közhasznú Egyesület elnöke szólalt fel, aki többek között Egerről és az ott álló bábafáról, annak történetéről beszélt, amely a hagyományok szerint az ősi bölcsesség és tudás jelképe, és amelyet a séta résztvevői is meglátogatnak majd. Hozzátette, hogy a Születés Hete programjainak szervezésében – amelyeknek keretében a séta is lezajlik majd – a budapesti Perinatus Alapítvány és a Ringató Egyesület is részt vesznek majd.

A sajtóesemény résztvevői a szakemberek felszólalásai után közösen sétáltak át a Pedagógiai és Pszichológiai Kar udvarára, ahol jelképesen elültették a születés fáját.

 

(Forrás: edupress.hu)

Hozzászólások