Ásítanak a magzatok a méhen belül

 

Valóban ásítanak a magzatok a méhen belül – derítette ki egy brit kutatócsoport, amely szerint azonban nem az álmossággal, hanem az agyi fejlődéssel függ össze a jelenség.

A 4D-ultrahangos felvételeken is látható jelenség a szakemberek szerint az agy fejlődéséhez szükséges. Az ásítás és más hasonlóan bonyolult izommozgások ugyanis idegi impulzusokat küldenek az agyba, ezzel “programozzák” a normális működésre – olvasható a ScienceDaily.com című online tudományos magazinban. Az újfajta ultrahang elterjedése óta számos képen látható, amint a magzat “ásít”. Ez vitát váltott ki a kutatók körében, többen azon a véleményen voltak, hogy ilyenkor a kicsik csak tátognak.

A brit Durham Egyetem munkatársai azonban 15 egészséges magzat követéses vizsgálata után immár biztosak abban, hogy nem pusztán erről van szó. A 24-36. terhességi hetek között készült felvételek elemzésekor azt figyelték, hogy milyen hosszan tartják a magzatok a szájukat “kattanásig” nyitva, és mennyi ideig tart a száj becsukása. Ezek az adatok ugyanis különböznek az egyszerű tátogás és az ásítás esetében. Eredményeik szerint az ásítás gyakorisága – vagyis amikor a kicsik szignifikánsan hosszabb ideig tartották nyitva a szájukat, mint amennyi időn át a becsukás tartott – kétszerese az egyszerű “tátogásnak” – írták a szakemberek a PLOS ONE című folyóiratban.

Az ásításról úgy tartják, hogy az “ragadós” az emberek között, de ez a tulajdonság a gyermekekben csak ötéves kor után alakul ki. Korábbi kutatások szerint az ásítás fejlődése “U alakú”, mert a koraszülöttek gyakrabban ásítanak, mint az időben világra jött babák, ugyanakkor a kisiskolások többször ásítanak, mint az óvodások.

Az új kutatás alátámasztani látszik a korábbiakat, mivel arra utal, hogy a magzatok a 24. terhességi hétben óránként átlag kétszer ásítanak, míg a 36. héten szinte egyáltalán nem.

Nadja Reissland, a kutatás vezetője szerint az eredmények “arra engednek következtetni, hogy az ásítás és az egyszerű szájnyitás egyaránt a korai fejlődésben játszik szerepet. Maga az ásítás az agy meghatározott részeit készteti fejlődésre. Felnőttként is talán amiatt ásítunk, hogy az agyunk felhívja a figyelmet arra, hogy fáradt, a magzati életben azonban éppen ellenkezőleg, az agyat készteti működésre az ásítás.”

Reissland szerint a továbbiakban érdemes volna különböző nem egészséges és kémiai anyagoknak kitett magzatok ásítását is vizsgálni, így az orvosok következtetni tudnának a magzatok esetleges rendellenességeire az ultrahangos vizsgálatok során látott ásításokból.

 

mti

 

Hozzászólások