Ezernyi kaland a Gyerek Sziget második hétvégéjén

Ezen a hétvégén másodszorra vehetik birtokba a Hajógyári-szigetet a gyerekek, ahol június összes hétvégéjén minden róluk szól és értük van.

A színpadi programot szombaton, azaz június 9-én a Karinthy Színház nyitja a Zsuzsika hangjával, az előadás bemutatja az érdeklődőknek a színház rejtett titkait, sosem látott dolgozóit miközben megleshetik a Hamupipőke színházi próbáját. Utána aBahorka Társulat érkezik a Cifra mesterségekkel, míg a délutánt a Czutorborsók zárja egy fergeteges ramazúrival. VasárnapMINIMAX fesztivál lesz, az összes gyerekkedvenccel: lesz Kicsi Gesztenye Klub minikocert, játszik az Apacuka, a Mintapinty, Állati zenés ABC koncertet ad Bíró Eszter, a nap sztárvendége pedig az Alma együttes lesz.

És ha már alma, a zöldségek és a gyümölcsök is fontos szerepet kapnak ezen a hétvégén: a Vegapolisban Frutti és Veggi várja a gyereket, hogy megszerettessék velük a zöldségeket és a gyümölcsöket, teszik mindezt főző workshoppal és virtuális valóság játékkal.

A Gyerek Paradicsom szombaton és vasárnap 11-kor és 14 órakor sziget felfedező túrára viszi kalandozni a kicsiket és nagyokat, ahol megismerhetik a Duna árterében élő állat-és növényvilágot. Visszaérkezve mindenki ásót, kapát foghat és a Kiskertészek hétvégéjén segíthetnek virágokat és zöldségpalántákat ültetni, locsolni, fűszereket szagolgatni.

A Karamella Cirkuszvilág Artista Tanodájában ezen a hétvégén a Kaboló Mozgásművészeti Műhelyben csiszolhatja mindenki artista tudását. A Kézműves Palotában a csuhézást lehet kipróbálni, de újrahasznosított anyagokból szép ékszerek is készülhetnek, lesz agyagozás és bizonyára a szülők is örülni fognak az itt készített szúnyogriasztó lényeknek. És ha már ezeknél a bosszantó kis vérszívóknál járunk, a VAPE Gyereksátornál a lurkók és szüleik is tanulhatnak a kullancs és szúnyog elleni védelem fontosságáról.

Aki még nem próbálta ki a kiskamaszoknak szóló kalandpályát, aGladiátor Runt, az még most hétvégén megteheti, ezen kívül egy 8m-es mászófal jelenti is várja merészeket a Generali Sportparkban. A sportkedvelőknek érdemes még célba venni aBringás Kalandparkot is, a kalandoroknak pedig a Zsúrgyár Szabadulószobát ajánljuk, ahol egy szabadtéri rejtélyt kell a gyerkőcöknek megoldani.

Ezen a hétvégén még utoljára kint lesz a Gyerek Szigeten a Retró Videójáték Sátor, ahol a ’70-es évekbeli videojátékokat próbálhatják ki a gyerekek és búcsúzunk a Firelife Erdőtüzes Kalandpályától is, ahol egy izgalmas út során a tűzgyújtás szabályaival, az erdészek és a tűzoltók munkájával ismerkedhettek meg a lurkók, a végén pedig oklevelet és apró ajándékot is hazavihetnek.

Részletes program: www.gyereksziget.hu-n

Oszd meg ha tetszett, hogy más is láthassa!

Legyél Te is rendszeres olvasónk! ITT! http://hellobaby.hu/index.php/hellobaby-magazin-elofizetes fizethetsz elő a HelloBaby! magazinra, amely kéthavonta jelenik meg.

Hozzászólások