Megdöbbentő gyerekrajzok az erőszakról

Megrázó rajzkiállítás nyílt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének Anya-Gyermek Segítőotthona és Krízisközpontja által ellátott gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon Nyíregyházán 2014. november 25-én, a nők elleni erőszak megelőzésének világnapján.

A megnyitót követően a megye bűnügyes, közrendvédelmi és bűnmegelőzési állományának tartottak a családon belüli erőszak témájában egész napos oktatást és konzultációt család- és gyermekvédelmi szakemberek, pszichológusok.

Szarkáné Kövi Márta, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója döbbenetesnek nevezte a kiállított rajzokat. Az igazgató asszony arra is felhívta a figyelmet, hogy az erőszakot minél előbb fel kell ismerni és tenni ellene – annál is inkább, mert a bántalmazott gyerekek felnőtt korukban gyakran maguk is bántalmazóvá válnak.

Gavallér Andrea, a Krízisközpont pszichológusa rámutatott, hogy a tematikusan csoportosított rajzok közül többön megjelenik a rendőrség, mint az a szerv, mely baj esetén segítséget nyújt – írja a police.hu.

Hozzászólások