Spermium a mikorszkóp alatt

A férfiak kivizsgálásáról általában kevés szó esik, a téma sokakat hoz zavarba – szeretnének minél gyorsabban, különösebb cécó nélkül túl esni rajta. Pedig a vizsgálatról érdemes többet is megtudni. Lássuk, mi is az a spermiogram?

Statisztikai elemzések szerint a párkapcsolatok meddő voltáért 40%-ban a nő, 40%-ban a férfi „tehető felelőssé“. Sajnos az elmúlt évtizedekben a férfiak nemzőképességi mutatói folyamatosan romlanak, ezért is nagyon fontos, hogy (ha várat magára a gyermekáldás) a nő mellett a férfi spermáját is megvizsgálják. A férfiak nemzőképességét alapvetően a spermiumok száma, mozgási tulajdonsága (motilitás), valamint a normális és kóros alakú spermiumok aránya (morfológiai tulajdonság) határozza meg. Minderről a spermavizsgálat (spermiogram) révén alkothatunk képet.

Tudnivalók a vizsgálaról

A vizsgálatot leggyakrabban az andrológus javaslatára végzik el. Ő adja a beutalót az állami intézményekbe, de ha valaki magánintézetben (sejtbank, meddőségi klinika, egészségközpont) kívánja elvégeztetni, az is lehetséges, ám ennek ára nagyjából 10.000-15.000 forint.

A vizsgálatra, amely a sperma leadásából áll, minimálisan ugyan, de fel kell készülni. 3-5 nap önmegtartóztatás az ideális. Ha ez kevesebb napig „sikerül”, akkor kevesebb spermium termelődik, viszont ha ennél hosszabb ideig „gyűjti” valaki a spermát, akkor több lesz a halott, nem mozgó spermiumok aránya. További megkötés, hogy a leadás előtt az illető ne fogyasszon alkoholt. Egyébként is érdemes szem előtt tartani, hogy a dohányzás és a túlzott alkohol fogyasztás hosszú távon nem kedvez a spermiumok termelődésének, ahogy a gyakori szaunázás sem. Maga a leadás egy szobában történik, ahol szakújságok, egyes helyeken speciális tartalmú filmek segíthetik a „műveletet”.

Otthoni körülmények között

A leadásnak nincs „keretideje”. Ha esetleg nem megy, akkor hazaküldjük a pácienst, és persze van, aki eleve otthon kíván leadni. Ebben az esetben néhány dolgot szem előtt kell tartani.

A steril edény használata – ezt az intézetben adják – nagyon fontos, mert a spermiumot bakteriológiai vizsgálatra is elküldik.

Ha otthon sikerült a művelet, ügyelni kell rá, hogy egy órán belül beérjen az intézetbe az anyag. Ahogy telik az idő, lecsökken a hímivarsejtek mozgása, majd a sperma tönkremegy, alkalmatlanná válik a megtermékenyítésre. Ugyanakkor egyes helyeken a másnapi motilitást (mozgékonyságot) is vizsgálják, mert ez fontos információ a leendő megtermékenyítés szempontjából.

Fontos, hogy a leadott sperma még véletlenül se kerüljön a hűtőbe (tévhit, hogy így tovább eláll), mert a hideg árt a spermiumoknak.

Mi történik, ha rossz az eredmény?

A leadott spermiumot mikroszkóppal, mikroszkópos Makler-kamrával, egyes helyeken pedig CASA eljárással vizsgálják. A számlálás mellett morfológiai vizsgálat is van, amikor különböző festékekkel megfestve megnézik, mennyi a kóros szerkezetű spermium. A vizsgálati eredmény egyébként hamar, akár még aznap kész, a tenyésztések eredményére viszont – intézettől függően – néhány napot, hetet várni kell.

A normálisnak tekintettnél alacsonyabb értékek esetén a nemzőképesség, így a teherbe esés valószínűsége csökken, mert kevesebb spermium éri el a petesejtet természetes körülmények között. Amennyiben a mozgásuk csökkent vagy a morfológiájuk rossz, akkor alacsonyabb a túlélés esélye a női ivarszervben, illetve a spermium nehezebben jut el a petesejtig.

Rossz eredmények esetén konzultálni kell az andrológussal, aki megvizsgálja a heréket, a prosztatát, és előfordul, hogy újabb spermavizsgálatot rendel el. Itt kell megjegyezni, hogy például a hőemelkedés, gyulladás ugyan leronthatja a spermaképet, de ha ebből kikezelik az illetőt, javulhatnak az értékek. És még egy fontos dolog: a spermiumszám ugyanannál a személynél is tág határok között ingadozhat: előfordulhat, hogy egyik vizsgálatnál a mennyiség 60 millió/ml, máskor pedig 25 millió/ml, de ez normális!

 

Számokban:

A nemzőképesség szempontjából az Egészségügyi Világszervezet által normálisnak tekintett vizsgálati értékek (normozospermia):

spermatérfogat: minimum 2 ml

spermiumkoncentráció: minimum 20 millió/ml

teljes spermiumszám: minimum 40 millió/minta

motilitási mutató: minimum 50% mozgó

morfológiai mutató: minimum 30% normális

 

VÉGÜL EGY KIS MINISZÓTÁR:

Spermia: ejakulátum mennyisége

Aspermia: nincs ejakulátum

Hipospermia: ejakulátum mennyisége 2,5 ml-nél kevesebb

Hiperspermia: ejakulátum mennyisége 6,0 ml-nél több

Zoospermia: ejakulátumban lévő spermiumok száma

Azoospermia: nincs spermium az ejakulátumban

Oligozoospermia: alacsony spermiumszám, 20 millió/ml-nél kevesebb

Asthenozoospermia: 50%-nál kevesebb mozgó spermium

Teratozoospermia: 70%-nál több kóros szerkezetű spermium

Ez utóbbi három kapcsán beszélhetünk az OAT szindrómámról, amikor: mindhárom paraméter eltér a normálistól

 

Oligozoomax: 5 millió/ml-nél kevesebb spermium

Nekrozoospermia: szupravitális festéssel is elhaltnak, nem csak mozdulatlannak igazolt spermium

Patozoospermia: normálistól eltérő spermiumok

Hipozoospermia: 10-20 millió/ml közötti tartomány

Citospermia: több millió/ml kerek sejt

 

Hozzászólások