Újratervezés – lélektisztítás

 

A várakozással teli hónapok, évek, a lelket negatív érzelmekkel, félelmekkel, „mérgekkel” töltik meg, ez pedig tovább késleltetheti a gyermekáldást. Ördögi kör, amelynek feloldásához elengedhetetlen a lélek méregtelenítése. Lelki gyakorlatainkkal újra megtalálhatod a helyes irányt! 

Előfordul, hogy a leendő szülők testileg, lelkileg belefáradnak a vizsgálatokba, a módszerek próbálgatásába. Gyakorlatilag az idegeikre megy a sikertelenség! A folyamatosan termelődő stresszhormonok pedig gátolják a petefészek és a méh megfelelő működését, így az áldott állapot elérése egyre nehezebb. Íme, itt az ördögi kör! 
A tudomány ismeri ezt az oda-vissza ható folyamatot, és ma már a laikusok is tudják: a test mellett a lélek egészsége is fontos, pszichénk ugyanis kihat testünk működésére. A lelki mérgek (harag, düh, bánat, keserűség, aggodalom, szorongás, félelem) tehát testi szinten is kihatnak ránk: nemcsak a májat, az epét, a szívet, a tüdőt, a vesét, de a teljes ideg-, hormon- és immunrendszert is leterhelik, valamint akadályozhatják az áldott állapot elérését. Ezért fontos lenne, hogy a lélek, az idegrendszer rejtelmeivel is komolyan foglalkozzunk és az ártó gondolatokat száműzzük. Ha lelki békénk útjára lépünk és összhangba kerülünk magunkkal, valamint a környezetünkkel, fizikai állapotunk is jelentősen javulhat!

Szabaduljunk a lelki terhektől!
A test mélyreható méregtelenítése csak a psziché megtisztításával együtt lehetséges! (A folyamat nem haladhatja meg a szervezet mindenkori testi-lelki tűrőképességét) A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha a salaktalanítás kizárólag fizikai szinten történik, a lélek viszont nem szabadul meg terheitől, a méreganyagok hamar visszakerülnek a szervezetbe, a fizikális gondok, panaszok pedig állhatatosan kitartanak. Az elme takarítása, vagyis a lelki méregtelenítés a káros, blokkoló gondolatok, lelki traumák feldolgozását jelenti. Ehhez a különböző pszichoterápiás, imaginációs, meditatív és gyógyító technikák nyújtanak segítséget. Ezek stabilizálják az idegrendszert, megszakítják a hormonrendszer túlpörgetését és kezelik a stresszt. A több évig hordozott sérelmeket egy-két napos lelki gyakorlattal ugyan nem tudjuk egy csapásra felszámolni, de legalább teszünk egy lépést az egészség útján! Ki fog derülni, hogy a gyakorlatok mindennapivá tételével, a stresszhormonok kordában tartásával képesek vagyunk változtatni életünkön, betegségeinken, megkönnyítve például a fogantatás elérését!

Méregtelenítés a Holdhoz igazítva
Elménk „átrendezésére” a legmegfelelőbb időszak a tavaszi vagy őszi fogyó hold ideje, ez segíti elő legkönnyebben a megtisztulást. A testi és lelki méregtelenítést egy időben, összehangoltan végezzük, de a mentális gyakorlatokat naponta is alkalmazhatjuk. Sőt, így lehetne leginkább megakadályozni a kóros érzelmek felgyülemlését. A mentális gyakorlatokat tehát bármikor és bárhol végezhetjük, egy a lényeg: a nyugodt, harmonikus légkör.

A tiszta lélekért
Több módszer is rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy megszabaduljunk lelki terheinktől-mérgeinktől: például csendes szemlélődés, túrázás a természetben, csevegés egy jó társaságban, versolvasás, felemelő színdarab, film, lefekvés előtt kellemes zene hallgatása, imádkozás, meditálás, tánc, éneklés. Fordulhatunk a Bach-virágterápiához, homeopátiához, pszichoterápiához. Ám mindehhez nélkülözhetetlen a relaxáció, amely a mentális tisztítási gyakorlatok első és elengedhetetlen kelléke.

Hozzászólások