Négy lombik program, két intézet – két tökéletes kisfiú

Gyöngyvér és Sanya még tinédzserként találtak egymásra. A családalapítás azonban sokáig váratott magára. Először a tanulmányaikat szerették volna befejezni,  elhelyezkedni a szakmájukban, megteremteni az otthonukat. 2003 körül viszont már minden körülményt ideálisnak ítéltek a családalapításhoz. Ám a gólya évek múlva sem kopogtatott.

Lejegyezte: Károlyi Nati

“Két év próbálkozás után jutottunk el arra a pontra, hogy szakember segítségét kérjük. Jártunk a Budai Meddőségi Centrumban, és számos magánorvosnál is megfordultunk. Először a prolaktin szintemet állították be gyógyszer segítségével, majd kétnaponkénti ultrahangos cikluskövetés mellett próbálkoztunk az együttléteket időzíteni. A hormonszintem rendezésével párhuzamosan Sanyának antibiotikumot kellett szednie, mert a leleteiből bakteriális fertőzést mutattak ki. A kezelés nálam nagyon jól sikerült, minden későbbi vizsgálat azt mutatta, hogy tökéletesen működöm, mint nő. A spermavizsgálatok eredményei azonban továbbra sem voltak bíztatóak. Végül kiderült, hogy még a hagyományos lombik-módszer is kevés lesz a sikerhez, ICSI eljárásra lesz szükség.
A nőgyógyászunk ajánlott egy tapasztalt meddőségi szakembert. Egyúttal alaposan felkészített minket, milyen leletekkel készüljünk az első találkozásra. Ekkor már 2008-at írtunk.

Indul a “Bala-projekt”
Miután megkaptuk a kezelőorvosunk áldását a lombikra, saját ciklusomhoz ütemezték a további lépéseket. Tájékoztató beszélgetéssel kezdődött a folyamat, itt mindenre alaposan felkészítettek, részletesen és érthetően elmondták, melyik beavatkozás mire jó, mivel jár, mit fogok érezni. Jó érzés volt, hogy partnerként kezeltek minket. Bármit megkérdezhettünk, korrekt válaszokat kaptunk. A menzesz első napján jelentkeztem, onnantól a doktor úr ultrahanggal követte a ciklusomat, és rendelkezett a tüszőérlelő hasi injekciók adagolásáról. Nagyjából középidőben történt a petesejt-leszívás – altatásban. Az volt a doktor úr szokása, hogy leszívás után mindig a nők tenyerébe írt egy szívecskét tollal, és bele egy számot, hogy hány petesejtet sikerült leszívni. Mihelyt megébredtem, első dolgom volt megnézni a tenyeremet. 7!
A leszívással párhuzamosan Sanya is leadta a saját részét a laborba, az embriológusok pedig azonnal munkához láttak. Három életképes embrió jött létre. Mi mind a hármójuknak megadtuk az esélyt beültetéskor. Három hét múlva az ultrahangon már csak kettő látszott, egyikük erősebbnek látszott. Az orvos azt mondta, a másik valószínűleg fel fog szívódni. Így is történt.
Bala viszont szépen fejlődött tovább a pocakomban egészen a 36. hétig.

Különös szilveszter
Az első CTG épp december 31. délelőttre esett. Bala nem volt túl aktív, a szülésznő egy “sokkolónak” csúfolt hangadó szerkezettel próbálta ébresztgetni. Szerintem nagyon megijedhetett tőle, és talán ezért is történt, hogy nem sokkal azután, hogy hazaértünk és lepihentem aludni, nagy pukkanásra ébredtem. Elfolyt a magzatvíz! Az orvosom épp szilveszteri buliban volt, és már felhajtott néhány pohárral, de a helyettese pont ügyeletben volt, így ismerős arc fogadott minket a szülőszobán. Bala már az új év első napján 00:37-kor látta meg a napvilágot, 2450 grammal és 49 centivel. Az “ország első újszülöttje” címről ugyan lemaradt, de a János Kórház épületében ő volt az első baba 2009-ben.
Jöhet a következő?
Mindig több gyermekben gondolkoztunk, így már a hathetes kontrolon megkérdeztem, mikor jöhet a kistesó. Az orvosom azt javasolta, hogy próbálkozzunk természetes módon egy év múlva. A spontán próbálkozásaink sajnos ezúttal sem vezettek gyermekáldáshoz, így két év múlva kezdtük elölről a kivizsgálásokat. Az eredmény ugyanaz volt, mint Bala előtt, és a további lépések is.
Másodjára három petét sikerült leszívni, egy babát kaptam vissza, aki sajnos nem maradt meg. Csalódott és szomorú voltam, viszont rengeteg reményt és bizalmat adott a jövőben, hogy már volt egy egészséges gyermekem. Közben megrázó családi tragédiák történtek, ezért mindenki, aki közel állt hozzám, azt javasolta, ne vágjak még bele a következő lombikba. Én viszont nagyon szerettem volna, hogy egy új baba foganása mielőbb fénysugarat hozzon a gyászba. Sanya is a várakozás pártján volt, de azt mondta, az lesz, amit én akarok. Én pedig próbálkozni akartam. Mindenáron…

A mélypont
Történetünk során ebben az időszakban produkáltam a legrosszabb eredményeket: Lórúgásnyi adag hormonlöketekre volt szükségem, hogy munkára bírjuk a petefészkeimet. És amikor felébredtem a leszívás után, “0” volt a tenyerembe írva. A családi veszteségeim és a sikertelenség lelki terhe előhozta a magas vérnyomásomat. Idővel úgy-ahogy sikerült ugyan kordában tartani, de valahányszor beléptem a klinikára, újra az egekbe szökött az érték. Az orvosom pszichiáterhez küldött, aki megerősített, hogy lelki okok állnak a háttérben. A doktorúr ugyanis folyton azzal ijesztgetett, hogy amíg ilyen magas a vérnyomásom, szó sem lehet folytatásról, mert ottmaradok a műtőasztalon. A pszichiáter azt javasolta, vérnyomásmérés előtt vegyek be egy nyugtatót. A doktorúr viszont ezt nem fogadta el. Azt mondta, gyógyszer nélkül kell optimális értéket produkálnom, mert addig nem vállalja a felelősséget a továbbiakért. Akkor úgy döntöttem, hogy fájó szívvel, de búcsút veszek tőle is, az intézettől is, és az egész lombiktémától is – egy időre.

Mégis tesó
Bala 3. szülinapja után ovis lett, én visszamentem dolgozni, éltük az egygyerekes életünket békességben, nyugalomban. A tesó témáról egyikünk sem beszélt. Végül 2013-végén mindketten arra jutottunk: Ideje adnunk egy utolsó esélyt a kistesónak – de egy másik intézetben. Végül oda mentünk, ahol az öcsém gyerekei is fogantak. Ebben az intézetben volt rá lehetőség, hogy költségtérítéses úton gyorsított eljárással vágjunk bele a programba. Mi is ezt a megoldást választottuk. Itt kicsit más volt a protokoll: nem a természetes ciklusomhoz igazították a folyamatot: Fogamzásgátlót kellett szednem egy hónapig, és mikor leálltam vele, akkor jött meg a vérzésem, és elkezdtük a tüszőérlelést. Három petesejtet sikerült leszívni, két embrió lett belőle, mindkettőt kértem. Egyikük maradt meg: Benike.

Vesszőfutás a happy endig
A hatodik héten hasi vérömleny miatt dőlni kezdett belőlem a vér, rohantunk a hozzánk legközelebbi kórházba. Kétóránként ellenőrizték a vérzést, hála Istennek egyre gyengült, aztán abba is maradt. Ám a továbbiakban sem zajlott nyugalomban a várakozás: először pajzsmirigy problémáim támadtak, aztán terhességi cukorbetegség alakult ki, a terminus körül pedig a vérnyomásom is magas lett. Az utolsó hetekben az orvosom többször is felvetette, hogy valószínűleg császár lesz a vége, és így is történt. Ég és föld a kétféle szülésem élménye! A műtétet még viszonylag könnyen átvészeltem, de a lábadozás alatt a kórházi ápolók katonás bánásmódját már elég nehezen viseltem.
Most teljes a család, van két szép, egészséges gyerekünk, nagyon sok szép pillanatot élünk meg velük. Balát 27, Benit 16 hónapos koráig szoptattam. Szeptembertől Beni ovis lett, és én is visszamentem dolgozni. Ha mégis csodát akar tenni a jó Isten, mi nyitott szívvel állunk elébe.

A Te történeted is különleges! Írd meg nekünk a szerkesztoseg@hellobaby.hu-ra! A legjobb történeteket viszontláthatod magazinunk hasábjain.

Megjelent a HelloBaby! magazin 2017. decemberi számában. Legyél Te is előfizetőnk!

 

Hozzászólások