Termékenység 30 felett

Milyen esélyeink vannak a fogantatásra a harmadik iksz után?

A nők meghatározott számú petesejtállománnyal születnek, ez életük során nem bővül. Sőt! A petesejtek száma minden egyes peteérés alkalmával (azaz hónapról-hónapra) csökken. Ez a biológiai törvény azonban felettébb sem olyan drámai, mint ahogyan hangzik, hiszen pont elég petesejttel rendelkezünk ahhoz, hogy termékeny időszakunkban gyermeket vállalhassunk. Az esélyeket, és a 35 év feletti babavállalás veszélyeit Dr. Gasztonyi Zoltánnal, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Központ szülész-nőgyógyászával vettük végig.

Termékenység 20-30 évesen
A húszas éveiben járó nőknek igen jó esélyük van a sikeres fogamzásra a petesejtek nagy számának köszönhetően (ráadásul ezek zöme genetikailag egészséges). A spontán abortuszra és a genetikailag problémás utódok nemzésére ebben a korban a legkisebb az esély. Amennyiben egy pár mindkét tagja egészséges, és rendszeres nemi életet élnek, egy huszonéves nő közel 30% eséllyel esik teherbe egy ciklus alatt. Tizenkét hónapon át tartó, sikertelen próbálkozás után azonban mindenképpen kérjük termékenységspecialista segítségét.
A harmincas éveik elején járó nők termékenysége minimális mértékben csökkenhet, ezért számukra még inkább ajánlható a termékenységi állapot felmérése már a családtervezés kezdetén. Ezzel meg lehet spórolni azt a fél-egy évet, ami után – a közvélekedés szerint – ajánlott orvoshoz fordulni.

Termékenység 35 év felett
Manapság egyre többen vállalnak babát 35-40 évesen vagy afelett: Magyarországon a várandós kismamák 12,7%-a ebben a korban van. Igaz, ők érettebbek, és alaposabban fel tudnak készülni a babavárásra, ugyanakkor nehezebben esnek teherbe természetes úton. Miért? „Mert ekkor már évről évre csökken a petefészkek petesejtszolgáltató képessége, és a sejtek termékenyíthetősége, így jelentősen csökken a termékenység is. Negyven év felett már csak 1% vagy annál kevesebb a sikeres fogamzás havi aránya. Ezért van az, hogy ebben az életkorban a nőknek sokszor peteérést fokozó szereket kell szedniük, ha babát szeretnének” – mondja Dr. Gasztonyi Zoltán. Azt is hozzáteszi: a petesejtek számának csökkenése mellett a fertőződések miatt is nehezebb áldott állapotba kerülni a harmadik iksz után. „A hosszabb, nemileg aktív időszak alatt, főleg ha több partnerrel volt együtt, a nő könnyebben kap fertőző nemi betegséget. Emiatt csökkenhet a petevezetékek átjárhatósága, előfordulhat kismedencei gyulladás, krónikus alhasi fájdalom, ezek szintén ronthatják az esélyeket.” 
35 év körül már mindenképpen javasolt a családtervezési tanácsadás egy ezzel foglalkozó szakembernél.

Termékenység 40 év felett
A negyedik iksz felett, de akár már 35 éves kortól a babavállalás esetében még fontosabb, hogy a nő tisztában legyen állapotával, a kockázatokkal – ekkor jóval elővigyázatosabban kell felkészülni a gyermekvállalásra. Dr. Gasztonyi figyelmeztet: már a családtervezés időszakában meg kell nézni a családi kórelőzményt, hogy fény derüljön olyan, a terhességet veszélyeztető betegségekre, mint például az epilepszia, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, stb. A veszélyek persze csökkenthetők, ha a kilenc hónap alatt speciális gondozásban részesül a kismama. Fontos ellenőriztetni a vércukorszintet, a vérnyomást és a teljes vérképet. Az általános egészségi állapot tisztázása mellett lényeges, hogy a kismama folsavtartalmú magzatvédő vitaminokat szedjen, elsősorban a nyitott gerinc elkerülésére.  És természetesen nagyon fontos a megfelelő életmód és táplálkozás kialakítása, mert alapvetően ezzel fokozható a szervezet ellenállóképessége.
A fogamzási problémák, terhességi komplikációk, szövődményes terhességek (koraszülés, méhen kívüli terhesség), születési rendellenességek és a vetélések esélye az életkorral együtt növekszik. Szerencsére ezek kiküszöbölésére egyre nagyobb esély van. „Még fontosabbá válik a koraterhességi ultrahang – a méhen kívül terhesség kizárására –, illetve a szűrővizsgálatok. Ebben az életkorban nő a magzati kromoszóma-rendellenességek aránya, de a Down-kórt vagy a nyitott gerincet a modern, veszélytelen eljárásoknak köszönhetően (genetikai szűrővizsgálat, kombinált teszt, négyes teszt), akár 95%-os arányban, már a terhesség elején ki lehet szűrni.

 

Hozzászólások